Forza Motorsport 3 - előzetes

2009.10.05. 15:27

Minden játékosnak van egy álma, egy olyan játék, amelyet mindennél jobban szeret, mert mindent tud, és mindent nyújt, amit csak el lehet képzelni. Az élethű autós játékok szerelmeseinek a Forza Motorsport franchise testesíti meg ezt az álmot, amely 2005, az első Xboxos rész óta világítótoronyként emelkedik ki az autóversenyek sűrű tömegéből. Amikor a Turn 10 Studios megalakult, talán még maga Dan Greenawalt sem gondolta volna, hogy a Microsoft egyik legnagyobb játéksorozatát hozzák létre. A most következő, új információkkal tarkított előzetesből kiderül, hogyan emeli a Turn 10 a tétet, és hogyan hozzák létre az eddigi legjobb Forza Motorsportot.

Amikor a Forza Motorsportról beszélünk, akkor nem egyszerűen egy autóversenyes játékról van szó, hanem egy többmilliós közönséget megmozgató franchise-ról, az Xbox konzolok top hármas sorozatáról, és egy olyan hagyományról, amely immár évek óta a realizmus és az élvezetes játszhatóság szinte kompromisszumok nélküli ötvözését jelenti. Nemcsak egy játék, de vászon a művészek számára, alváz a szerelők számára, és piactér a kereskedők számára. Virtuális és valódi autós klubok, műhelyek alakultak és szakosodtak a "Forza" jelenség köré, és egy olyan pezsgő online társadalom jött létre lehetőségeinek köszönhetően, ami párját ritkítja konzolokon és PC-n egyaránt.

Ha ezt látjuk, akkor megérthetjük, mekkora feladat előtt állt a Turn 10 Studios, amikor kitűzte maga elé a Forza Motorsport 3 elkészítését. Ez már rég többről szólt, mint holmi grafika vagy számok - itt már egy jelenséget kellett tovább vinni a harmadik (játék)generációra. Ilyen helyzetben a fejlesztők gondoltak egy nagyot, és nem javítgatták tovább a második epizódot: Elkezdték inkább elölről az egészet.

A Forza Motorsport 3 egy olyan folytatás, amelyről mindenki álmodik: Hatalmas ugrás a technológiában, kibővült lehetőségeiben, és megújult minden ízében. Ezen a gondolatsoron haladva nézzük végig, hogyan emeli a Turn 10 Studios az autós játékok mércéjét.

TECHNOLÓGIA

Nem véletlen, hogy ekkorát ütött a Forza Motorsport 3 bejelentése. Az első képek és videók láttán mindenkinek leesett az álla. Olyan grafikai ugrást jelent az új játék a második részhez képest, amekkorát még nem láttunk ebben a konzolgenerációban. Mintha nem is ugyanazon a gépen futna a két játék. A hatás nem a véletlen műve, a fejlesztők az abszolút alapoktól új motort írtak a játékhoz. Ez az új engine képes a 60 képkocka/másodperc sebességű futásra úgy, hogy közben hihetetlenül kidolgozott autókat és pályákat láthatunk. Egy kis technikai adat: A Forza Motorsport 3-ban egy-egy autó tízszer annyi poligonból áll, mint a második részben. Ebbe beletartozik a külső és a belső is, hiszen most már fotorealisztikusan kidolgozott, működő műszerekkel felszerelt műszerfalas belső nézet is van, benne a pilótával és visszapillantó tükrökkel. Az autók külsején a legapróbb részlet is tökéletesen ki van dolgozva, és hogy mindez minél élethűbben is nézzen ki, az új grafikus motor javított világítást és effekteket használ, az autók texturái pedig négyszer akkora felbontásúak, mint a 2007-es kiadásban. A képek és videók önmagukért beszélnek, ezen nincs is mit kommentálni.

 technológia azonban nem ér véget a grafikánál. A Microsoft több részlegéről, illetve a Peugeot és Audi le mans-i csapatától is érkeztek szakértők és versenymérnökök, hogy a játékfejlesztőkkel együtt kidolgozzák a Forza Motorsport 3 fizikáját, kezelését, hangjait. Megújult a fizikai modell, a mesterséges intelligencia, és a sérülések számításának módja is. Az első Forza bebizonyította, hogy licenszelt autókat is össze lehet törni, a harmadik részben pedig a borulástól kezdve a legnagyobb tömegbalesetekig mindenben részünk lehet, csak egy kellően jó (vagy éppen rossz) pillanat kell hozzá. A rugalmasan állítható sérülésmodell pedig gondoskodik róla, hogy egy-egy nagyobb ütközés azonnal két vállra fektesse a legszebb autócsodákat is.

LEHETŐSÉGEK

Már a Forza Motorsport 2-ben sem voltunk híján a választási lehetőségeknek, ám a harmadik rész könnyedén rátesz egy lapáttal. A játékban összesen 400 autó, és 100 versenypálya van, ez utóbbiba beleszámítanak a körpályák különböző variációi is. Nemcsak ilyenek lesznek a Forza Motorsport 3-ban: Visszatérnek, és minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak a valós, országúti pályák és helyszínek is. Míg a versenypályák között olyan legendák vannak a listán, mint Suzuka, Nürburgring Nordschleife és Sebring, addig olyan tájakon száguldozhatunk, mint Montserrat (Spanyolország), Amalfi Coast (Olaszország), vagy az USA dél-nyugati festői tájai. Természetesen ez még messze nem a végleges lista, azt csak később hozzák nyilvánosságra.

A szimulátor játékokat sokan kritizálják amiatt, hogy nem elég elérhetőek, csupán a komolyabb tudással rendelkező játékosok képesek kihozni belőlük a maximumot. A fejlesztők ezúttal erre is gondoltak, és olyan, ki-be kapcsolható segítségeket raktak a játékba, amelyekkel még a legszerényebb képességű újoncok is sikerélményt érhetnek el. A már megszokott menetstabilizáló elektronikák mellett tiszteletét teszi az automatikus fékezés rásegítés, az automatikus tuningbeállítás és a visszatekerés funkció, amellyel az elrontott kanyarokat lehet "jóvá tenni". A megrögzött, hardcore szimulátor rajongók azonban nem kell, hogy emiatt aggódjanak: Teljes szimulációs módban a Forza Motorsport 3 még a második résznél is komolyabb kihívást nyújt majd, kiváltképp a legerősebb autók esetében. A Turn 10 nem kötött kompromisszumot, így aki arra vágyik, a Forza-világ eddigi legkeményebb oldalát is megtapasztalhatja.

Felhasználók által generált tartalom és Xbox LIVE: Visszatér a mindenki által kedvelt és szeretett festőműhely, ahol bárki bármilyen csodát az autójára varázsolhat, ha van hozzá elég türelme és tehetsége. A festett, tuningolt autókat továbbra is közzé lehet tenni az Aukciós Házban, amelyben új lehetőségek is várhatók - erről azonban még nem beszéltek a készítők.

A felhasználói tartalmak további lehetőségeiről azonban igen: Az újratervezett, minden eddiginél szebb képeket készítő Fotómód mellett a játékban egy teljes funkcionalitással bíró videószerkesztő is lesz, amellyel nemcsak az elmentett ismétléseket lehet összevágni, de az elkészült produkciókat fel is lehet tölteni a netre. Vége a kamerával, vagy méregdrága felszereléssel felvett videók korának, a Forza Motorsport 3-ban mindenki úgy mutathatja meg kreációit és versenyeit, ahogy akarja. Tavaly nyáron hiányoltátok a videós beszámolókat az F430 nagydíjakról? Ebben a játékban már erre is lehetőség lesz.

Ami igazán megunhatatlanná teszi az első két Forzát, az az online mód. Nyolcan egymás ellen küzdeni, közben beszélgetni, és izgalmasabbnál izgalmasabb versenyeket (lagmentesen!) vívni órákra, napokra, mi több, évekre leköti immár a sorozat rajongóit. A harmadik epizód e lehetőségeket is kibővíti, a megszokott játékmódok mellett ugyanis megjelenik a Game Rules Editor, amelyben, ahogy a neve is mutatja, saját játékmódokat készíthetünk, egyedi szabályokkal. Végezetül ott vannak a világranglisták, amelyek most már nemcsak az elért köridők szerint rendezik sorba a résztvevőket, de díjazva lesznek a legjobb tuningmesterek és festőművészek is - mindenki megkapja a maga saját világranglistáit.

MEGÚJULÁS

Ahogy azt már tisztán látjuk, a Forza Motorsport 3 egy merőben új autószimulátor, és ez minden ízében megmutatkozik. A menürendszertől kezdve az offline karrier módig. Igen, a Karrier mód is megújul. Az eddigi lineáris, "jobbra-balra" menürendszer helyét átveszi egy komplett versenyszezon, amely naptáros rendszerben halad előre, és összesen 200 eseményt tartalmaz. Az események nemcsak egyszerű versenyek, és nincsenek olyan szigorúan sem beszabályozva, mint az első két rész esetében. Részt vehetünk normál versenyeken (kör- és országúti pályákon is), de most már lesz hivatalos ovál versenyzés, gyorsulási (Drag) futamok, Drift kihívások és idő elleni megmérettetések is. Két szezon ráadásul sosem néz ki ugyanúgy: A játékos által használt autóktól és kedvelt játékmódoktól függően alakul.

Vegyük át tehát mégegyszer. A Turn 10 Studios két és fél év alatt kifejlesztett egy új, az Xbox 360 határait feszegető grafikus motort, lemodellezett 400 autót és 100 pályát kívül-belül, döbbenetes részletességgel, vadonatúj egy- és többjátékos lehetőségeket, online funkciókat épített be, és mindezzel mi már idén októberben játszhatunk a tervek szerint. Azok a kifogások, amelyek szerint ilyen vagy olyan okokból húzódhat el egy ekkora volumenű projekt fejlesztése, többé nem állják meg a helyüket. Azt pedig nem szabad elfelejteni, hogy ez a tartalom csak a kezdet, letölthető kiegészítések útján autókat és pályákat egyaránt kaphatunk, és valószínűleg kapunk is. Ha pedig igazak a pletykák, és jól csiripeltek a madarak, akkor várható, hogy ez a játék is teljesen magyarul fog kommunikálni velünk.

Forza Motorsport 3

tehát emeli a tétet minden elképzelhető tekintetben. Nemcsak szebb, jobb, több, de egyben újabb, elérhetőbb és tágabb lehetőségeket magában hordozó játékká nőtte ki magát. Az online társadalom pedig már most alig várja, hogy rávethesse magát. Csak győzzük kivárni - Forrás: xbox.hu

 

Szerző: agybunda

Szólj hozzá!

Címkék: infók

A bejegyzés trackback címe:

https://forza.blog.hu/api/trackback/id/tr381429241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása